Kövess minket Facebookon.
Szabó Rebeka
Magam sem értem teljes mértékben, hogy hogyan, de végül én is eljutottam arra az igen zaklatott állapotot előidéző szintre, amikor azt tudom csak mondani: „Csessze meg, ennél többre már nem vagyok képes, lesz, ami lesz!”
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nekünk egy kicsikével mindig nehezebb volt. És lesz is. Nekünk, akik hajlamosak mindent túlgondolni (bár én magam szerintem klinikai eset lehetek ilyen téren, és bár ez mókásnak tűnhet így elsőre, nem, sajnos nem az), a jövőbe tekinteni és a legvészjóslóbbat latolgatni, jó 5 évre előre.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Vannak pillanatok az életben, amelyek a mindennapos, sokszor idegőrlő folyamatok során nem tűnnek fel, csak akkor abban a minutumban ébredünk rá, milyen fontosak ezek az életmorzsák, amikor végre átéljük őket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Szokták mondogatni, hogy „Bizony szembe kell nézned az akadályokkal, vagy a félelmeiddel!”, de mi van akkor, ha egyszerűen sem pszichésen, sem fizikailag nem áll egálban mindaz, ami előttünk áll éppen?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nem leredukált, halvány gőz van a bensőmben. Az én lángom csak lobog, kiolthatatlan, de nem perzsel szándékosan, nem okoz pusztán kedvtelésből égési sérüléseket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Az ember olyan alapvetőnek gondolja, hogy mindig ott van a szerelme, barátja, vagy a családja számára, és rögvest helytálló segítséget nyújt, ha arra éppen rászorul a másik fél. De biztosan olyan magától értetődő ez?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Szinte holtbiztos meggyőződésem, hogy ezekben a napokban a jelenlegi helyzeten jár minden egyes ember agya. Nem szoktam politizálni, sem észt osztani, vagy előadást tartani arról, hogyan is kéne tennünk, vagy éreznünk bizonyos szituációkban.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nekünk nőknek mindig haptákban kell állnunk, szinte társadalmi elvárás ez már manapság. Akkor is, ha legszívesebben csak órákig feküdnénk a kanapén, egy könnyed vígjátékot nézve. Mégis, mi van velünk? Azzal, ami MI vagyunk valójában?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Kalapáló szívvel várok rád a kávézó előtt, pedig tudom, nem figyelsz rám. Azt mondod pár perc és indulunk haza, de előbb elszívsz egy cigarettát és a csikket unottan nyomod el.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A zakatoló vonat ablakán kitekintve azon gondolkodom, vajon az esőcseppek egységes, meg nem szűnő koppanása kelti bennem azt az érzést, hogy minden felgyorsult, vagy az emberek tényleg lélekszakadva rohannak?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Elhulló könnyeimben ott van az első alkalom, amikor a bőrömet hideg levegő érintette. Elhulló könnyeimben ott vannak az első esések és térdhorzsolások véget nem érő sokasága.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Túl nehéz és elérhetetlen. Ilyennek látjuk a világot sajnos sokszor, ezt nem tagadhatjuk le. „Mikor érem már el a csillagos eget is?” – kérdezzük magunktól. Pár hónap, pár év? Ugyan… Nincs időnk, mintha sose lett volna.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Pár nappal ezelőtt a vonaton ücsörögve, miközben éppen fáradtan, kedvetlenül bámultam ki az ablakon, megszólalt egy Michael Bolton szám (How am I supposed to live without you?) véletlenszerűen a fülemben, és hirtelen megszűnt létezni a körülöttem lévő tér és idő. Minden nyomasztó gondolat, amely beárnyékolta a napomat. Bizony a Spotify random lejátszási listái mindig ilyen gyöngyszemeket rejtenek.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Az elutasítás az emberi lét szinte elkerülhetetlen velejárója. Senki sem járt még sikerrel a szerelemben vagy az életben anélkül, hogy ne kellett volna legalább egyszer szembenéznie az elutasítással. Mindannyian megtapasztaljuk, és mégis, amikor ez megtörténik, akkor érezzük magunkat a legmagányosabbnak, kitaszítottnak és nemkívánatosnak.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Manapság könnyebb a jól bevált, berögződött és ismert dolgokhoz tartanunk magunkat. Legyen szó egy receptről, a kedvenc karácsonyi filmedről, vagy egy hobbiról. Talán ez még nem is feltétlenül nagy probléma – gondoljuk magunkban - , de így tennénk akkor is, amikor az emberi kapcsolatainkat és személyiségünk diverzitását vizsgáljuk?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Bár sok cáfolat érkezik annak kapcsán, hogy a fiatal generációból valóban kiveszett volna az egyenes tartás, a gerinc, sajnos tényleg ezt tanúsítják a tapasztalatok. Sajnos. Ugyanis én magam is a fiatalabb generációhoz tartozom, és az ilyen jellegű attitűdök miatt általánosítanak minket egy “bukott bálvány” szerű klisével. Szomorú vagy sem, meg tudom érteni az emberek gondolatait ezzel kapcsolatban.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Az utóbbi időben kezdtem el úgy érezni, hogy oké, ez most nagyon sok. Úgy az emberek összességében. Nem azért, mert egy takarító néni mindenáron meg akart győzni, hogy a Jehova Istenben higgyek, és nem is azért, mert van egy olyan ember, aki minden alkalommal, ha teheti, leül mellém a vonaton és megállás nélkül nyomja a dumát a saját életéről, holott meg sem kérdezte velem mi a helyzet, holott egyértelmű, hogy én inkább egyedül lennék.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A legtöbb ember bizony egyöntetűen azt mondaná, hogy boldog akar lenni. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink boldogok legyenek. Azt akarjuk, hogy a házastársunk, szerelmünk, barátaink, családtagjaink mind, egytől egyig, boldogok legyenek. Ezért aztán, sokszor szinte érthetetlen, ha valaki mégsem így érez. Ha valaki nem boldog.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Tudom, te is érzed, időnként csak a reggeli kávé, vagy cigarettafüst hat annyira impulzívan, hogy úgy érezd, talán végig is tudod csinálni a napot. Elfáradtál. Most én is, azt hiszem. És rajtunk kívül még sokan mások, hidd el.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Itt van az ősz. A legmeghatározóbb védjegyét ennek az évszaknak számomra, mégis a levelek sokszínű árnyalatai jelentik.
olvass tovább
