Kulcsszó keresés /


A hirtelen jött meleg idő ellenére nem éri meg kapkodni

  • 2021. június 26.

Egyáltalán nem mindegy, hogy családi házba, lakásba vagy nyaralóba szereltetnénk klímát, ahogy az sem, melyik szobát szeretnénk hűteni, netán télen fűteni a berendezéssel. Minden egyes ingatlantípusnál más-más szempontot érdemes figyelembe venni, ha úgy döntünk, nem bírjuk elviselni a kánikulát az otthonunkban. „Az épület jellege mellett a zajszint, az üzemmód, a teljesítmény és a hatásosság, amire kiemelten ügyelni kell klímaválasztásakor” – hívja fel a figyelmet Nyeste József, a Panasonic szervizmérnöke.

olvass tovább

5 dolog, ami miatt hasznos az ugrálókötelezés

Tény, hogy ha egy sportág mellett elkötelezzük magunkat, az mindig költségeket is von maga után. Viszont ha van mozgásfajta, amihez csak pár száz forint, egyetlen cipő és némi elszántság szükséges – na, az az ugrálókötelezés. És most azt is elmondjuk Nektek öt pontban, miért kifejezetten jó alakformáló és zsírégető módszer is egyben.

olvass tovább

Problémák, amiket csak kis mellű lányok érthetnek

Üdvözöllek a kis mellű lányok világában. Nekünk nem fáj a vállunk és a hátunk, hiszen nem kell indokolatlanul nagy súlyokat cipelnünk a mellkasunkon; sportmelltartóból tökéletesen megelégszünk egy egyszerű fazonnal is, hiszen nincs mit leszorítania; imádunk hason aludni, mert semmi sem állja útját kényelmünknek; bátran variálhatjuk a mellméretünket ruházatunkhoz illően, és biztosan állíthatjuk, hogy stabilan álljuk a sarat a gravitációval szemben.

olvass tovább

Klasszikus értékek új köntösben – Volvo V60 Cross Country B4 AWD

A prémium szegmensen belül mindig nagyon fontos, hogy messzebbre mutasson egy autó által képviselt érték annál, amit az összeszerelési minőség és a használt anyagok miatt luxusnak nevezhetünk. Szükséges a tradíció, individualizmus, a választott márka értékei és a funkcionalitás, amelyek mentén döntünk, hogy mely konkrét márka és típus mellett tesszük le a voksunkat. Itt az autó már több annál, mint egy használati eszköz, amely elszállít minket egyik pontból a másikba, az önkifejezés eszköze.

olvass tovább

Dér Heni: „Fogalmam sem volt, hogy egy babakocsin és kiságyon kívül még mire lehet szüksége egy kisbabának”

  • 2021. május 10.

A várandósság minden kismama számára más, mindenki más ütemben és intenzitással éli meg a változásokat. A kisbabás, illetve az azt megelőző várandós mindennapok a rengeteg boldogság mellett sok kihívást és nehézséget is tartogatnak. Ráadásul amint kiderül, hogy gyermeket várnak, a nők többségére azonnal tanácsok záporoznak, legyen szó kért, vagy éppen kéretlen segítségről. A Pelenka.hu nagyszabású jótékonysági akciója kapcsán két ismert kismamát Dér Henit és Horváth Évát kérdezte meg arról, hogy vajon honnan tájékozódnak, hogy miket érdemes beszerezni gyermekük születése előtt.

olvass tovább

Adrenalinnal feltöltve – Cupra Ateca

A Cupra nevet régóta ismerjük már, de különálló márkaként csak 2018-ban jelent meg a Volkswagen csoport palettáján, külön helyet követelve magának a Seat márka mellett. Igen, jól emlékszik, akinek egyből a Seat név ugrott be a név hallatán, hiszen a Cupra alapját, a most megjelent Formentor kivételével minden esetben a Seat modellek adják. Az Ateca 2020-ban ráncfelvarrást kapott, így ezt a modellt vettük górcső alá mostani tesztünkben.

olvass tovább

A prémium elektromos autózás új központja Óbudára költözik

  • 2021. április 22.

Évek óta meghatározó autópiaci trend az elektromobilitás előretörése. A nemzetközi mellett hazai szinten is jelentős a keresletnövekedés, és ez nem csak a középkategóriás, alternatív meghajtású gépkocsikra igaz, hanem a prémium modellekre is. Így a vevői igényekhez igazodva, április 22., a Föld Napja alkalmából új elektromos üzletág kezdi meg működését az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő autókereskedés bázisán.

olvass tovább

A KIA megérkezett, majd le is hagyott mindenkit – KIA Sorento 230 Hybrid

Pár hónappal ezelőtt találkoztam először az új Sorentoval, így aki követi az oldalunkat, láthatott is pár fényképet, amit azon nyomban lőttem a KIA új modelljéről. Nehéz szavakkal leírni azt a benyomást, amit akkor érzünk, ha az új Sorento mellett állunk, vagy tovább megyek, beleülünk. Az első gondolatunk valószínűleg az lesz, hogy ez tényleg egy KIA? És a válasz az, hogy nem csak egy KIA, hanem maga a KIA. Ahonnan jött, ameddig eljutott ez a márka az elmúlt 15-20 évben, annak ez a modell a megtestesítője.

olvass tovább

StelviQrVajó – Alfa Romeo Stelvio QV

Elfogytak a szavak, amikor arról az érzésről kell összefoglalót írnom, hogy milyen is a Stelvio QV vezetése. Bár a betűjel, a típus megnevezés, azaz a QV jelentése (quadrifoglio verde) azaz zöld négylevelű lóhere, de én az elmúlt pár nap élménye alapján új magyar fordítást találtam. QrVajó. Annyiszor hallottam ugyanis a mellettem ülőktől az: „azt a…” kifejezést, hogy el is fogadtam. EZ AZ!

olvass tovább