Sokat tudok, de mindent tudni szeretnék - Mindent, a Nyilas jegyről
“Mint akit kilőttek”! Mint egy hirtelen szélvihar, egy futó zápor, vad és elsöprő, igen ők a nyilasjegyűek.
olvass tovább“Mint akit kilőttek”! Mint egy hirtelen szélvihar, egy futó zápor, vad és elsöprő, igen ők a nyilasjegyűek.
olvass továbbA két egymást követő héten nálunk járt Caddy Maxi közös alapokon nyugszik és a céljuk is azonos. A család igények kiszolgálása. A cél azonos, de a mód, ahogyan ezt teszik, mégis más. A VW platform startégiája révén számos autótípus kerül azonos alapokra, de a mostani példa mutatja, hogy ezen belül is lehet komoly különbségeket teremteni. A jól ismert Caddynek szinte végtelen arcát ismerhetjük, lássuk milyen ez a kettő.
olvass továbbSok fordulat történt 1989-ben. Nagy valószínűséggel a Toyota háza táján, Japánban, abban az időben nem a vasfüggöny leomlásával voltak a leginkább elfoglalva, hanem egy korszakalkotó típus sok éves fejlesztését követően annak bevezetésével. Egészen pontosan 6 évig tartott a fejlesztése a Lexus LS -nek, és a hosszú időszak nem most fog először szerepelni a cikkben.
olvass továbbEgyszer csak felébredek. Kinyitom a szemeimet, és hirtelen az egész környezet megváltozik. Az álomból a valóságba csöppenek. Már rég nem vagy velem, már rég nem alszol mellettem, és nem élem át ezeket az élményeket, legfeljebb az álomvilágban találkozom velük. De még mindig szorongok, átélem a múltat újra és újra. Még mindig rettegek az érzéstől, amikor reggelig kell várni, hogy hazaérj, és nem tudom, hol és kivel vagy. Félek, hogy ez sosem múlik el.
olvass továbbA Mercedes kategóriát teremt számos esetben. Így történt ez 2004-ben, amikor az elnyújtott 4 ajtós karosszériát kupénak keresztelte a márka, ezzel számos tradíciót felrúgott és teremtett valami újat, amit azóta mindenki csak másolni tud. Az elegancia a siker forrása és ezt bizonyítja a 3. generáció frissített változata, amely egy valóban csodálatos dízel motorral felszerelt kivitelben járt nálunk.
olvass továbbStadionsztárok, aktuális nevek és állandó fesztiválkedvencek érkeztek az első körben a Telekom Volt Fesztivál 2022-es fellépőinek listájára, köztük a Muse, a The Killers, a Sum41, a Bring Me The Horizon vagy Yungblud. Mindez jövőre, június 21 és 25 között, Sopronban.
olvass továbbSzámtalan fűtési és hűtési megoldás közül választhatunk napjainkban, de miért érdemes éppen a hőszivattyúk mellett dönteni? Egyáltalán miért hasznosak, hogyan működnek? Valóban energiatakarékosak? Egyre több helyen lehet arról hallani, hogy érdemes hőszivattyúkat választani az otthonunk fűtése vagy hűtése esetén, azonban a működés és hatékonyság kapcsán számtalan kérdés felmerülhet, nem is beszélve a különböző értékekről (SCOP, SEER), amelyek jelentése és fontossága sokszor nem egyértelmű. A Panasonic szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a hőszivattyúkról.
olvass továbbRengeteg dolog van, amire azt mondhatjuk, hogy igazán jellegzetesen Olasz. De semmi sincs, ami gyönyörűbb szimbóluma mindennek a szónak, mint az Alfa Romeo. Ezen belül pedig a Giulia QV, a négylevelű lóherével megjelölt változat, amely a legnemesebb mindegyik közül. Vad, gyönyörű, vágyakat rejtő és azokat teljesítő csodálatos szerkezet. Amiről mesélsz, amire mindenki kíváncsi és ami sokkal-sokkal több annál, mint egy egyszerű autó. Szerelem és szenvedély.
olvass továbbIdőben sikerül felébrednem. Kicsit félve pillantok a reggeli tükörbe, az előző napra gondolva. Belegondolok milyen korán indultam Budapestről, milyen hirtelenséggel kerültem a nápolyi káoszba. Aztán felidéződnek az ízek, amiket mind megettem, a pizza, a sütemények, az esti hatalmas gelato, no meg a pohár prosecco, capuccinók... – Egész jó! Rosszabbra számítottam! –summázom a látottakat a fürdőszobában.
olvass továbbA Ford S-Max nem új autó, hiszen a most nálunk járt második generáció 2015 óta fut az utakon. Ennek ellenére rengeteg pozitív tulajdonságát tapasztalhattuk meg újra, egy olyan kihaló félben lévő kategóriának, amely érdemtelenül került a most divatos SUV/crossoverek miatt a háttérbe.
olvass továbbTúl vagytok az első randin, és igen ígéretesnek tűnik a dolog? Legalábbis számodra, ő azonban soha többé nem keres, még akkor sem, ha a "majd hívlak" ígérettel búcsúzott? Biztosan sok a munkája, meghalt egy közeli hozzátartozója, vagy valamilyen rajta teljesen kívül álló dolog miatt tűnt el, de csak idő kérdése, és újra hívni fog. Ki kell, hogy ábrándítsunk. Nem. Nem fog. Miért? Hát ezért.
olvass továbbA harag alapvető emberi érzelem, amelyet mindenki átél és megtapasztal. A harag megfelelő kezelésének elsajátítása fontos lecke, hiszen ha elfojtjuk a bennünk lévő érzelmeket, annak káros hatásai lehetnek, míg ha egészségtelen módon szabadjára engedjük az indulatainkat, az árthat nekünk és azoknak, akiket szeretünk. Hogyan kezeljük tehát a haragunkat? Milyen egészséges formái vannak a kifejezésének, és hogyan engedhetjük el úgy, hogy megkönnyebbüljünk, és ezáltal jobban megértsük önmagunkat is?
olvass továbbA nők csodálatosa, úgy ahogy vannak. Ugyanakkor léteznek valóban olyan apró dolgok, amiktől egyszerűen meg tudunk őrülni, a szó jó értelmében. Elárulom melyek is ezek!
olvass továbbA BMW -ben azt lehet szeretni, hogy soha, egyetlen egyszer sem hoz csalódást. Pontosan azt nyújtja, amit várunk tőle. Szerethetjük, vagy éppen utálhatjuk. Egy viszont szinte teljesen biztos, érzelmeket fog kiváltani belőlünk. Ennek mértéke persze változó, az M440i Cabrio például rengeteget képes kiváltani. Belőlem a szeretem, imádom és odavagyok érte skálán mozgott, mint ahogy a fekete vászon a tetején. Fent is jó, lent is jó vagy talán még jobb!
olvass továbbKöltői kérdés volt csupán, nem várok rá igazi választ, pedig én magam is régóta keresem. Miért szeretjük azt, aki csak bánatot okoz, és miért nem jön az érzés annál az egynél, aki értékel minket, figyelmet és időt szentel nekünk? Furcsa dolog a szerelem, az egyszer biztos.
olvass továbbMielőtt női népfelkelést váltana ki az írásom, tisztázni szeretném, hogy nyilvánvalóan nem az összes nőre értem soraimat, de sajnos a gyengébbik nem körében sokan mégis így élik napjaikat. Én sosem voltam telhetetlen, és nem kértem lehetetlent a párkapcsolataimban, sőt, minden barátnőmnek megmondtam, hazudhatnak nekem, de ne derüljön ki. Azt vallom, az az ember hazudjon, amelyik tud is. Sajnos ti ebben a történetben nem tudtatok.
olvass továbbTéged is magával ragadott már forgószélre emlékeztető kapcsolat, minek végeztével rájöttél, hogy a partnered nem is az, akinek gondoltad? Te is felruháztad a párod álmaid lovagjának tulajdonságaival, ahelyett, hogy megfejtetted volna, ki is ő valójában? Volt olyan, hogy a kapcsolatod által csak önigazolást akartál nyerni? Ha igen, cikkünk Neked szól!
olvass továbbA Black Friday szokása négy-öt évvel ezelőtt kezdett el begyűrűzni hazánkba, és alaposan megváltoztatta a vásárlói szokásokat. Míg a korábbi években jellemző volt a karácsony előtti, decemberi nagy roham mind az online térben, mind pedig az üzletekben, mára ez szétvált, és az arányok eltolódtak. Bár a vásárlóközönség Magyarországon is nyitott az eredetileg amerikai gyakorlatra, azonban itthon sok kereskedő megpróbál visszaélni az akciók nyújtotta lehetőségekkel, vagy éppen hiteltelenné teszi ezt az egyébként remek kezdeményezést – hívta fel a figyelmet Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív vezetője.
olvass továbbA világméretű koronavírusjárvány teljesen megváltoztatta az életünket. Eddig teljesen természetes volt, hogy pár óra alatt akár a tengerparton, vagy valamelyik egzotikus országban voltunk. Sokan jöttek rá arra, hogy a négy fal között is élvezhetnek különböző kényelmi szolgáltatásokat, és többen ki is használták ez.
olvass továbbHuszadik alkalommal rendezték idén Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjét, a Kaleidoszkóp Versfesztivált, Kaposváron. A november 2-7 között tartott versenyprogramban kilenc ország előadóit és társulatait láthatta a közönség az elmúlt héten. Közülük a zsűri a Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál közös produkciójának, a Kezdhetek folytatódni című Petri György-estnek ítélte a fesztivál fődíját, a Győri Nemzeti Színház produkciójával megosztva.
olvass tovább