8 motiváló film az újrakezdésről az új évre
Vannak helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk újrakezdeni, vagy legalább átrendezni az életünket, a most következő filmek pedig mind erről szólnak.
olvass továbbVannak helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk újrakezdeni, vagy legalább átrendezni az életünket, a most következő filmek pedig mind erről szólnak.
olvass tovább2016 Pyeongtaek (Dél-Korea) A SSangyong tervezőközpontja 2012 óta működött ezen a vadonatúj telephelyen. Korea negyedik legnagyobb autógyára ugyanis megunta a sereghajtó szerepet és teljesen új alapokra helyezte a design kérdését a vállalati stratégiában.
olvass továbbSzerencsés esetben minden autó elvisz egyik pontból a másikba, ebben semmi különbség nincsen. A kérdés a hogyan és a miként. A Mini-vel ez egy életérzés, ami nekem nagyon bejött.
olvass továbbAz előző évet összegezve bizonyára sokan sok mindent megbántunk, de talán a legnagyobb hiba, melyet bármelyikünk is elkövethetett, hogy nem volt elég hálás, és az önsajnálatba temetkezett.
olvass továbbA Supra szinte egyidős velem, szóval azt is mondhatom, hogy együtt nőttünk fel. Az már egy másik kérdés, hogy a Suprát sokkal többen ismerik, mint engem és egészen valószínű, hogy többen vágynak egy Suprára, mint rám - de ez pusztán genetika és ezért nem haragszom senkire.
olvass továbbMindig óriási dilemma előtt állunk, amikor a pickup-ról, mint kategóriáról el kell dönteni, hogy a haszongépjármű vagy pedig a személyautó kategóriába tegyük, mint a terepjárókat. A döntés aztán az előbbi szokott lenni, hiszen az Áfa visszaigénylés, a jogszabályi környezet ezt indokolja.
olvass továbbA belga SALUC cég világszerte ismert a kreativitásáról, a rugalmasságáról, a biliárdtechnikai ismeretéről, és arról, hogy egyedülálló minőséget fejleszt: a SZÓRAKOZTATÁS tudományát. Ezt hozta el Magyarországra egy családi vállalkozás, akik véletlenül találtak rá a szintén családi tulajdonban lévő világhírű belga cégre.
olvass továbbA minden idők legnagyobb és vélhetően legdrágább Lexusa, a Lexus LY 650 luxusjacht kifejlesztésében és gyártásában közreműködő partner prémium hajógyártó, a Marquis Yachts közzétette a már Floridában, a Fort Lauderdale Nemzetközi Hajókiállításon tartott leleplezésekor is hatalmas érdeklődés is kiváltó Lexus LY 650 luxusjacht hivatalos árlistáját: az alapár 3,74 millió dollár (mintegy 1,1 milliárd Ft) lesz, ami a legdrágább kivitel esetében akár 4,85 milliói dollárig, azaz nagyságrendileg 1,44 milliárd forintig felmehet.
olvass továbbSokszor kemény fejtörést okozhat, hogy mit is ajándékozzunk szeretteinknek karácsonyra. Ha nagyon tanácstalanok vagyunk, akkor általában a zokni-könyvutalvány-parfüm triumvirátusnál kötünk ki, azonban lássuk be, ezek nem a legeredetibb ötletek. Most olyan ötleteket gyűjtöttünk össze, amelyek segítségével élményt, vagy éppen biztonságot ajándékozhatunk, aminél ha jól belegondolunk, senki nem kívánhat többet.
olvass továbbÚjító kezdeményezés, specialty vonal, és egy autókereskedés - avagy egy egyedi koncepció, mely formabontó megoldásokkal meglepően újat alkotott.
olvass továbbA kortárs magyar festőművészet számára lehetőséget nyújtó program indult Art and Technology by Lexus néven. A kezdeményezés keretében 2019. november 29. és december 19. között öt kortárs magyar festőművész közel 60 alkotása tekinthető és vásárolható meg egy rendhagyó tárlat keretében a Lexus Buda Autószalonban, illetve az SCH-Galériában.
olvass továbbNem először jár nálunk a VW Bulli, de minden alkalommal megdobogtatja a szívünket. A Transporterből kialakított jubileumi változat nemcsak nagyon jó, de menő is egyben.
olvass továbbLegyártottak 44 millió darab Corollát de még soha nem jutott eszembe, hogy kellene egy ilyen, vagy egyszerűen csak ki kellene próbálni. Egészen egy késő őszi nyaralásunkig, ahol a parkolóban egy új, fehér Corolla Sedant pillantottam meg. „Ki az, aki ehelyett Lexust vesz?” Kérdeztem a párom. „Milyen jól néz ki ez az autó?! Na, egy ilyen kellene.” Működik a vonzás. Most itt áll a ház előtt. Az első métereket már megtettük. Nem egy Kardashian lány, inkább egy Kate Middleton. Elegáns, kimért, jószívű és megbízható.
olvass továbbEgyszer volt, hol nem volt, volt az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy nagy király. Híres és jó király volt. Rengeteg újító, korát meghaladó intézkedést vezetett be. Az átlagembernek szánt dolgoktól kezdve a leggazdagabbaknak készült luxus árú is volt a birodalmában.
olvass továbbMeglehetősen sok jóslat látott napvilágot az idei évet illetően az esztendő végéhez közeledve az inflációról, illetve a kereslet alakulásáról. Amit tudni lehet, az az, hogy az infláció akkor kezd visszaesni, ha a kereslet szűkül – így nem lehet meglepő, hogy az év utolsó hónapjaiban produkált forgalom sokaknak igazi feketelevest jelenthet. A leginkább érintett termékkörök a nem azonnal szükséges termékek, tehát azok, amiket olcsóbb alternatívákkal lehet helyettesíteni, ilyenek például a nagy értékű műszaki cikkek vagy a nagy kiszerelésű étrend-kiegészítők és vitamin termékek, amelyek esetében sokan inkább kisebb kiszerelést vásárolnak. Így esik az idei év áldozatául a Black Friday is, aminek a műszaki cikkek és a divatipar a fő húzóágazatai.
olvass továbbA héten volt szerencsém részt venni egy előadássorozaton, ahol sikeres magyar üzletasszonyok fejtették ki a véleményüket olyan kérdésekben, amelyek minden, különösen versenyszférában dolgozó nőt érintenek. Karrier vagy magánélet? Összeegyeztethető-e a kettő? És ha igen, mely belénk kódolt szerepekről kell lemondanunk érte? Hogyan boldogulhat egy törékeny nő az üzleti életben?
olvass továbbJellemezően 6-7 évente újul meg egy autótípus és a váltás időszakában logikusan merül fel a kérdés, hogy megvárjuk-e az újonnan megjelenő modellt, vagy a jelenleg futót válasszuk?
olvass továbbA Korda filmstúdió adott otthont a mai sajtótájékoztatónak, ahol megismerhettük, sőt ki is próbálhattuk az új Peugeot 208-ast. Nyugodtan lehet irigy mindenki. Ez a kocsi fantasztikus.Biztos vagyok benne, hogy bőven lesz még mit írni az új 208-ról, amit magamban már Szimbának kereszteltem el, hiszen ez a kocsi tényleg a kis oroszlánkirály
olvass továbbHa arra gondolunk, hogy útnak indul az egész család, legyen szó vakációról, vagy csak egy rövidebb útról, akkor egészen biztos, hogy nem a kényelem az első szó, ami az eszünkbe jut. Az általunk tesztelt Volkswagen Caddy Maxi éppen ezt próbálja megcáfolni, ugyanis a hétszemélyes autóról nem csupán az mondható el, hogy valóban az egész családot bele lehet szuszakolni, hanem bizony kényelmesen, akár nagyobb csomagokkal megrakodva vághatunk neki az utazásnak.
olvass továbbJövőbemutató irányzatot képvisel az Eurotrade Kft, ugyanis a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft-vel karöltve meghódítják a magyaroszági elektromos jármű piacot. Az e-busz, e-teherautó és e-furgon piaci bevezetésének a nulladik kilométerkövét tette le az Eurotrade Kft. a Kisigmándon rendezett szakmai napján.
olvass tovább