Steiner Kristóf, sokak számára megosztó személyiség, azonban a belőle áradó eredendő kedvesség és intellektus egészen magával ragadó. Sokan nem tudják, de bizony számára is voltak olyan mély pillanatok, amikor nem tudta, hogy helyes-e az út amerre tart. Most többek között erről és sok más olyan dologról mesélt nekünk, ami mind-mind az élete szerves részét képezi.

Tizenöt évvel ezelőtt robbantál be köztudatba, egy önmagát nyíltan vállaló, kicsit bohém fiatalként. Majd következett egy érezhető váltás, édesanyád halála, később őszintén felvállalt depressziódat követően. Egy egészen más arcodat kezdték el látni az emberek. A felnőtté válásnak tudható ez be, vagy volt ebben némi tudatosság is?

Szerintem valahol egy ilyen mix ebből a kettőből. Egyfelől az ember természetes módon változik minden életszakaszában, másfelől tudatosság is van benne, de ez is a változásnak köszönhető. Húsz évesen még nem volt annyi tudásom, hogy hogyan a legjobb kommunikálni a közönségemmel, mik azok a területek, amik leginkább megmozgatják az embereket a tevékenységi köreimben. Mik azok a személyes dolgok, amiket a szívemre kell vennem, mik azok, amiket már nem. Az ember ennyi idő után ösztönösen beletanul, elkezdi egy kicsit úgy irányítani, terelgetni, ahogyan az neki a lehető legjobb. Valóban tizenöt év ebben a businessben nagyon sok mindenkit fel tud őrölni. Én rájöttem arra, hogy ha valaki dolgozni is akar, de meg is akarja tartani ezt a fajta ismert arc státuszt, akkor egyfelől legyen egy kis mézesmadzag, ami bár kicsit bulvárosabb, de legyen tartalom mögötte, amiből meg lehet ismerni igazán az adott személyt. Esszenciálisan ugyanaz az ember maradtam, aki akkor voltam, amikor bekerültem a Viva Tv-be, de tény és való, hogy azóta egyre több mindent cipelek a hátamon. Ezt nem rossz értelemben mondom persze, de az ember megtanul többet tartalmazni.

Gondolom a vallásfilozófiádnak is van némi köze a változáshoz?

Persze, Tel Avivban nagyon sokat foglalkoztam a kabbalával, jártam az ottani Kabbala központba, főleg az első három évben nagyon intenzíven tanultam, és az nagyon új alapokra helyezett egy csomó mindent, amit az életről gondoltam. Én azt hiszem, hogy körülbelül tizenöt éves korom óta a lényegi kérdésekben nem változtam olyan sokat. Azért én felismerem magamban az akkori énemet is.

Többször is hallottam, hogy azt nyilatkoztad magadról, hogy te nem vagy üzletember, mégis így kívülről úgy látszik, hogy bármibe belekezdesz, sikerrel viszed véghez.

Ez a dolog valamilyen szinten tudatos, figyeltem a közönségemet és saját magamat is, hogy nekik és nekem mi az, ami a legtöbbet adja. És bár valóban nem vagyok egy üzletember típus, de azt én is észreveszem, hogy ha valami nyereséges, vagy éppen veszteséges. Nyilvánvalóan sok dolgon múlik egy projekt sikeressége. Nem volt bennem egy felépített tudat arról, hogy öt év múlva szakácskönyvet adok ki, tíz év múlva saját éttermem lesz, de amikor már látom, hogy mik azok a dolgok, amik működnek, akkor nagyon aktívan elkezdek szervezkedni. Kiépítem a platformot arra, hogy akár mondjuk a barátaimmal, akik sokkal inkább üzletemberek, mint én, úgy tudjunk együtt dolgozni, hogy segítsük egymás munkáját. Amit nagyon fontosnak tartok és mégis nagyon sok ismert ember elfelejti, hogy ez két teljesen külön dolog. Ugyanis az egy dolog, hogy én pörgetem a saját dolgaimat, de a túl oldalon ott van nagyon sok ember, akiket megmozgat, amit csinálok. Vagy éppen amit írok az ad nekik is valamit. Amit főzök, azt szeretnék kipróbálni, és én elkötelezettnek érzem magam irányukba.

Rengetegen követnek téged a közösségi médiában. Mennyire vagy tudatában annak, hogy ilyen szinten hatsz az emberekre? Mennyire érzed a felelősséget?

A felelősség az mindenképpen jelen van. Hatalmas az emberek egyéni felelőssége egyébként és ezt fontos tudni. Én ebben hiszek, és bár nem vagyok az az ember, aki mindig vigyáz a szájára, szeretem megmondani a véleményemet. Azt gondolom, hogy a felelősség nem azt jelenti, hogy tojáshéjon kell sétálni. Nem ettől fogom elveszíteni a hitelességemet. Időről-időre nagyon izgalmas találkozásokat eredményez ez. Ahonnan egészen elképesztő visszajelzéseket kapok, amik nagyon jól esnek. Persze azzal is tisztában kell lennem, hogy megosztó a személyiségem. Így azt is tudom, hogy vannak, akik nem kedvelik azt, amit csinálok, amit én képviselek.

Hogyan éled meg azt, hogy itthon azért, véleményed szerint, még mindig sokkal kevésbé toleránsak az emberek, mint például Izraelben.

Én nem azért költöztem el, mert úgy éreztem, hogy nagyon rossz itt. Nyilván minden ember más, és nem kényszerítem rá senkire az ideológiámat, de személy szerint azt gondolom, hogy nagyon hasznos és jó dolog, hogy ha az ember nem ragad le egy helyen. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy huszonöt éves koromra már minden olyat felépíthettem, aminek tudatában nem volt vesztenivalóm, így könnyű szívvel tudtam meglépni a költözést is. Azt tudtam már akkor is, hogy nem akarok klasszikus értelemben vett tv-s lenni, a tv-zést is azért szerettem, mert egy izgalmas platformnak tartottam arra, hogy arról beszéljek, amiben hiszek, de onnantól kezdve, hogy azt érzem, csupán egy csavar vagyok a gépezetben, attól a pillanattól nem éri meg az időt és az energiát. Az élet annál sokkal rövidebb, hogy arra a lehetőségre ne ugorjak rá, hogy költözzek. Úgy érzem egyébként, hogy egy nagyon jó döntés volt, mert akárhányszor visszajövök Magyarországra mindig látom, hogy milyen pozitív irányba változnak a dolgok. Ezt talán akkor, ha mindennap itt élnék, nem tudnám észrevenni, vagy értékelni. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy az is közrejátszott a költözéssel kapcsolatos döntésemben, hogy akkoriban huszonnégy-huszonöt évesen nem voltam még elég erős ahhoz, hogy egyszerre tudjak száz százalékosan önmagam lenni anélkül, hogy ne rántson le az, ha az emberek beszólnak például, vagy az általános komorság. Szeretek nagyon hazajárni, de nehezen tudnám azt elképzelni, hogy itthon éljek hosszú távon.

Volt olyan pont az életedben, amikor nem voltál biztos abban, hogy jó az az irány, amerre tartasz?

Persze, én nem is akarom, hogy azt gondolják rólam az emberek, hogy mindig tudom, hogy mi a jó. Legyen szó akár magánéleti dologról, vagy legyen szó egy egyszerű döntésemmel kapcsolatban. Az ember folyamatosan mérlegeli a döntéseit, hogy jó volt-e vagy rossz volt-e, de ami talán minden helyzetben magabiztossá és tudatossá tud tenni az az, hogy én tényleg őszintén hiszek abban, hogy nincsenek tévedések, és felesleges azon pörögni, hogy mi lett volna, ha… Abban a pillanatban, hogy megtörtént a választás, ott létrejött egy döntés és ennek az a célja, hogy ez vigyen engem egy következő szintre. Még ha rövidtávon úgy tűnik, hogy balul sült is el, akkor is hosszú távon az egészen biztosan a jót szolgálja.

Mielőtt vegán lettél előtte is ilyen fontos volt számodra a főzés? Akkor, kilenc évvel ezelőtt azért jelentősen kevesebb lehetőséged volt elmenni és egy jót enni egy vegán étteremben, hazai szinten.

Az ételt mindig is nagyon szerettem és fontos volt, még akkor is, amikor nem főztem. Az igaz, hogy valóban jóval korábban elkezdtem főzni, mint sem, hogy vegán lettem volna. Stahl Judit könyvei voltak azok, melyek nagyon izgalmasan hatottak rám. Egy teljesen új koncepciót mutatott be, akkoriban nem voltak ennyire elterjedtek még itthon a perszonalizált szakácskönyvek. Húsz éves korom körül kezdtem el intenzíven főzni, és onnantól kezdve nagyon fontos szerepet töltött be a gasztronómia az életemben. Minden családi eseményen én főztem, én készítettem a vacsorát. Később, amikor vegán lettem, egy egészen új löketet adott a dolognak, mert éreztem azt, hogy ha nem szeretnék lemondani a kedvenc ételeimről, akkor muszáj leszek kísérletezni a konyhában.

Tel Aviv az otthonoddá vált, ezt már kimondhatjuk. Miben formált téged leginkább ez a város, ez a közeg és kultúra?

Nagyon szerencsés vagyok, mert egyre több és egyre izgalmasabb projekt talál meg. Ezt is itt tanultam, meg, hogy érdemes az embernek türelmesnek lenni. Itt sem egyik pillanatról a másikra jött az elismerés. Otthon is hosszú út vezetett el idáig, ahol most tartok. Tel Aviv nagyon megtanított arra, hogy ha az ember ki akarja kaparni magának a gesztenyét, akkor azt igenis szépen és türelmesen kell csinálni. Kint be kellett bizonyítani, hogy helyén van az ember abban a közegben is. Nagyon sok eseményen interjúzok, játszottam egy filmben is, csinálom Nimróddal a lakáséttermünket. Nagyon más, mint az itteni közeg, elfogadóbb. Ugyan csak néhány éve zajlik ennyire intenzíven a kinti életem, de már kétszer voltam bent vendégként az I24News-ban. Az elfogadás és a befogadás, ami ott leginkább jelen van. Lehetsz ortodox, muzulmán, hipszter vagy akárki, tuti, hogy nem taszít ki magából a társadalom.

A válásodat követően, egészen hamar találkoztatok Nimróddal...

Igen, a szakítás követően körülbelül két és fél hónappal volt az első találkozásunk, és nagyjából három hónap volt az, ami után éreztük, hogy ez már egy komoly dolog. Tulajdonképpen ez lényegében szerelem volt első pillantásra, de azért ennyire frissen egy szakítás után eltartott egy jó másfél hónapig mire azt tudtam mondani, hogy nyitott vagyok erre az egész dologra. A különválást követően négy hónappal volt az első olyan pillanat, amikor egymást párunknak neveztük. Őszintén mondhatom azt, hogy én a szakításom után, egyáltalán nem vágytam párkapcsolatra. Volt lelkiismeret furdalásom is, és küszködtem az érzéssel. Ami kicsit segített ennek enyhítésében az az, hogy az exemmel, Matannal annyira nehezen működött a kommunikáció, hogy úgy éreztem hiába adok meg minden lehetőséget arra, hogy mi békében legyünk, ha ez ennek ellenére sem tud megvalósulni, akkor a bűntudatot el kell engednem. Másfelől az is nehéz volt, hogy én is sokat sérültem ebben a válásban, szakításban. Erre legjobb példa, hogy hihetetlenül boldog vagyok Nimivel, és abszolút úgy gondolom, hogy mindaz, amire vágytam, amiről álmodtam, azt most megkapom ebben a kapcsolatban, mégis abban a pillanatban, amikor Nimród olyan szavakat használ pl, hogy örökre, akkor igen, bevallom, kicsit összeszorul a gyomrom. És nem azért, mert én nem akarok ilyeneket megígérni, csupán csak bennem van a tudat, hogy egyszer már beleéltem magam száz százalékosan. Nagyon fájdalmas volt az elválásunk Matannal, de hinnem kellett abban, hogy az élet megy tovább, és nem tehettem meg azt már csak az olvasóimmal szemben sem, hogy összezuhanok és mindaz, amiről eddig írtam, és beszéltem, hogy hogyan vegyük az életben az akadályokat, most hogy én kerültem nehéz helyzetbe, akkor ez semmit nem ér?! Szerencsére sok olyan faktor volt, ami segített talpon maradni.

Mik a hosszú távú tervek? Merre tartasz?

Most volt életemben először olyan, pont múlt héten, hogy leírtam egy papírra, hogy mik a vágyaim. Egyfajta irány mindenképpen van. Az elkövetkező öt évben még jobban szeretnék elmerülni a vegán kulinária kérdésben. Valamint ebben az évben, nyárra kihozok egy saját printelt magazint, ami főleg a vegánságról, illetve az én világomról fogsz szólni. Év végére pedig tervezzük, sőt dolgozunk már a második szakácskönyvemen. Úgy érzem, hogy az első könyvem óta még tapasztaltabb és szenvedélyesebb lettem a gasztronómia irányába. A következő években, legkésőbb 2018-ra szeretném a könyveket nemzetközi vizek felé terelni, külföldi megjelenés a cél, illetve továbbra is szeretnék workshopokat tartani. A nagyon hosszú távú terveim pedig egyértelműen a család. Szerencsére nem kell erre nagyon rágörcsölnöm, de legkésőbb 45 éves koromra szeretnék egy olyan élethelyzetet teremteni, ahol egy gyermeknek ugyanannyi figyelem jut majd, mint amennyi most körülöttem zajlik. Egy békés, háborúmentes, nyugodt környezetben szeretnék élni a gyermekemmel, a családommal.

Kristófot megtaláljátok a facebookon: Steiner Kristóf , valamint az instagramon: whitecityboy néven. 

• életforma főzés párkapcsolat spiritualitás steiner kristóf tel aviv vegán

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!