Nem is értem hogy lehet ekkora hangzavar, ha szinte alig látni embereket, akik beszélgetnek.

Ráérősen nézek szét a svéd húsgolyóim felett a felfoghatatlan mennyiségű családtömegen, egymáshoz hozzá se szóló „párokon”, takarítókon, és egyedül ücsörgő magányos emberek tömkelegén, az Örs Vezér tér híres nagy kék épületének éttermében.

Vasárnap van, délután, mindenki túlságosan ráér, hiszen már fél lábbal benne vannak a hétfőben, a másik lábbal pedig a telefonképernyők bámulásából kiindulva egy másik világban. Nem is értem, hogy lehet ekkora hangzavar, ha szinte alig látni embereket, akik beszélgetnek. Síri csendben ebédel előttem egy teljesen hétköznapi család. Apa, anya, két gyerek, és az asztalon vagy 5 telefon. Apa és anya néha motyognak egymásnak valamit, de ebben kimerül a nagy családi kupaktanács megbeszélni valója.

Kíváncsi vagyok a nagyvárosi ember vajon mikor hagyta ott nagymama húslevesét és rántott húsát a fagyasztott húsgolyókért, vagy hol hagytuk a figyelmünket, az érdeklődést, vagy az intimitást. A svéd ízek étterme szinte teljesen teli, ugyanúgy kinéző emberek eszik ugyanazt. A másik asztalnál egy középiskolás pár, bár igaz a képernyő helyett egymást bámulják, szintén egy szót se szólnak egymáshoz. Néha esznek még egy-egy falatot a húsgolyókból, majd egymásra mosolyognak. Tényleg ennyiben kimerülnek az emberi kapcsolatok, mint ami az Ikea vasárnapi katalógusában szerepel? Ennyire elfelejtettünk ebben a mindenkit kiszolgáló tömegkultúrában odafigyelni egymásra?

Miután elegem lett a svéd mártás illatából, összeszedtem az áruházból az új legnépszerűbb és legkelendőbb elemeket a pax gardróbomhoz, majd minden létező tekintetben beálltam a sorba.

• emberek emberi kapcsolatok intimitás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!