2. Varga Emese írásai



Ha sosem maradnak

Volt már olyan, hogy azt érezted, hogy csak egy olyan megálló vagy a másik életében, ahol tévedésből szállt le, vagy azért hogy megpihenjen mielőtt továbbsiet? Hogy te vagy az, aki a másik hátát simítva hallgatja őt, te vagy az, akinek megszorítja a kezét és köszönömöt rebeg, miután kicsavarta a lelkét. Aztán az órájára néz, puha csókot nyom a homlokodra, majd közli, hogy menni kell.

olvass tovább

Még nem szeretlek, de tudnálak

Még mindig hezitálok, hogy kinyújtsam-e a kezem, hogy az ujjaimmal megérintsem az arcodat. Még mindig elkapom a tekintetem, ha úgy érzem, hogy túl mélyre merülnél a lelkemben. Mert még nem szeretlek, de tudom, hogy nagyon is tudnálak.

olvass tovább

Lecke voltál, nem hiba

Még évekkel később is képes voltál bántani. Csak most az volt a különbség, hogy nem a kimondott, hanem a ki nem mondott szavaid csapódtak erősen a védelmi rendszeremnek, ami már akkor küldte a riasztást, amikor megpillantottalak.

olvass tovább

Ha túlérzékeny a lelked

Nehéz kiigazodni a hiperérzékeny embereken. Olyan, mintha papírmaséból lenne a lelkük, és ez egyrészt ajándék, mert sokkal befogadóbbá teszi őket és sokkal mélyebben képesek megélni a pozitív érzelmeket, de sajnos az is igaz, hogy sokkal többet szenvednek, mint egy kevésbe érzelmes társuk.

olvass tovább

Kérlek, ne szeress

Illetve csak akkor, ha tudod, hogy nemsokára felveszed a kabátod es elmész, rágyújtasz egy cigire és olyan kifogást fújsz ki, amit még nem használtál el. Kérlek, azt add nekem.

olvass tovább