ÉLETÉRZÉS


Hogyan tedd intenzívebbé a párkapcsolatodat?

  • 2023. november 30.

Egy párkapcsolatban teljesen normális, hogy az idő múlásával csökken az intenzitás. Azonban a probléma akkor kezdődik, ha ezzel nem törődünk. Ugyanis, ha szeretnénk, hogy a kapcsolat továbbra is jól működjön, akkor igenis tennünk kell a monotonitás ellen.

olvass tovább

Itt vagyok - Amikor véget ér a keresés

Életem jelentős részében kerestem, pontosan sosem tudtam, hogy igazán mit, csak azt, hogy mennem kell, valami hajtott belül. Úgy éreztem meg kell értenem a miérteket, a hogyanokat, az életem szereplőit, és az okokat, amiért ők részesei lettek a történetemnek és megértenem a saját szerepemet ebben a nagy egészben. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy ezek a kérdések bennem sosem érnek el nyugvópontra, sosincs elég belőlük, hogy azt a lelki békét, amit annyira kutattam, nem hiszem, hogy valaha is fellelem és én végül megérkezek oda, ahová annyira szerettem volna önmagamban eljutni.

olvass tovább

A távolság azokkal hoz közelebb, akiknek valóban fontos vagy

  • 2023. november 26.

A távolság csak azokkal hoz közelebb, akiknek valóban fontos vagy. Csak azokkal hoz közelebb, akik valóban érzik a hiányodat, amikor elmentél és vágynak arra, hogy a közeledben lehessenek. Közelebb hoz azokhoz, akik értékelnek téged, és szeretnék megosztani veled életük legemlékezetesebb pillanatait.

olvass tovább

A befogadás és fogékonyság nem passzivitás

A legtöbb nő, aki felkeres, mint intimitás mentor, azzal érkezik, hogy szeretne Nő lenne, felfedezni vagy felébreszteni magában a nőiességét. Sok nő nagyon stresszes életet él, úgy érzi elakadt, megrekedt az életében, vagy kiégett, mert szinte mindent az elméjükből csinálnak, vagy fejből igyekeznek megoldani.

olvass tovább

Miért szeretnek pletykálni a nők?

  • 2023. november 15.

„Tegnap a lányok azt mondták, Anna azt tervezi, elköltözik a pasijától, úgy tűnik, szakítás van a levegőben, mondjuk nem értem, hogyhogy csak most jutottak el idáig, már tavaly is milyen veszekedést csaptak a szilveszteri bulin – állítólag. Ja, meg azt is hallottam, hogy Norbi is már a sokadik nővel csalja szegény barátnőjét, tudod azt, aki vidékről költözött fel nemrég, elég kis magának való lány, lehet ez volt a baj, bár annak a férfinak se voltak soha hosszú életű kapcsolatai…”

olvass tovább